Esterházy-kastély
Magyar Deutsch Slovenský
Kezdőlap Kastély Programok Szolgáltatások Hírek Galéria

Bemutatkozik a diákrégésztábor

Közismert, hogy a hazai kastélyok zömének berendezései a második világháború alatt és az azt követő években szétszóródtak vagy elpusztultak. Nem történt ez másként a fertődi Esterházy-kastély esetében sem, ahol a helyi lakosok a mai napig adatokkal tudnak szolgálni arról, hogy ezeknek a felszereléseknek és tárgyaknak mi lett a sorsa. Vannak közöttük olyanok, amelyeket elástak vagy bizonyos területek feltöltésébe kerültek, reményt adva arra, hogy feltárásukkal a talán még megmenthető értékeket összegyűjtsük.

A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága elhatározta, hogy „utánajár a szóbeszédnek” és a település egyik részén egyszerűbb régészeti módszerekkel kisebb feltárásokat végez a világháború után földbe került kastélybéli emlékek megmentésére. A munkához olyan fertődi általános iskolás felső tagozatos diákokat toborzott, akik érdeklődnek a történelem és a kastély múltja iránt, s akik nem riadnak vissza attól sem, hogy az ásót is a kezükbe fogják. A cél az volt, hogy a „kutakodás” során a diákok pozitív élményekkel gazdagodjanak és erősödjék a kötődésük a kastélyhoz, a helyi értékekhez. A diák régésztábor megszervezésére 2011. június 27. – július 1. között került sor, vezetője Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója, segítője pedig Vajdai Ágnes múzeumpedagógus voltak. A 11 fős diákcsapat napi programja 9 órakor kezdődött és a délelőtt jellemzően a terepen telt el. A délutánt az előkerült leletek elemzése, azonosítása és tisztítása töltötte ki, párosulva egy-egy kastélybéli programmal.

Az ásatás során nagyon sokféle, zömmel 18–19. századi anyag került elő: üvegcsillárok finoman csiszolt darabjai, márványburkolatok és asztallapok töredékei, kályha- és bútordíszek, vasalatok és a legkülönbözőbb használati tárgyak – sajnos összetört – leletei. A legkülönlegesebb és épen előkerült darab egy Esterházy monogramos, fémből készült nyomóforma volt, melyet az uradalomban vetett téglák jelölésére használtak. (A kastély gyűjteményében lévő egyik bélyeges téglán a diákok meg is találták ezt a jelet.) Említésre méltóan szépek voltak és a chinoiserie-stílusú porcelánok magas művészi értékét mutatták a kastély egykori porcelángyűjteményében volt kínai munkák töredékei. Inkább érdekességnek, mint jelentős értéknek mondható az a világháborús német rohamsisak, melyet gázálarc maradványokkal együtt rejtett a föld.

A tábor életét bemutató képekből és az előkerült leletek válogatott darabjaiból a napokban kis kiállítás nyílt a kastélyban. Megrendezését a tábor költségeit is biztosító Esterházy Kastély Kápolna Alapítvány (www.esterhazykapolna.hu)  támogatta. A május végéig látható összeállítás azon túl, hogy bepillantást enged egykori értékeink körébe, arra is jó példa, miként lehet aktivizálni a fiatal korosztályokat múltunk felfedezéséhez. (A kiállítás elbontását követően a töredékek egy része múzeumpedagógiai foglalkozásokon hasznosul.) A kezdeményezés sikere és eredményei arra késztetik a Műemlékek Nemzeti Gondnokságát, hogy a diák régésztábort 2012-ben is megszervezze, s a jövőben akár hagyományossá tegye – sajnos úgy tűnik, elpusztult értékeink sokasága ehhez még sokáig „jó alappal” szolgál…

Látogatói információk

NYITVATARTÁS:
hétfő: zárva
kedd-vasárnap 10.00-17.00
pénztár nyitvatartás: 9.45-16.30

 

KARRIER

Projektek 

Parkoló - térkép