Eszterháza fénykora

Eszterháza. Hírneve elég volt ahhoz, hogy egy 18. századi utazó felkerekedjen, elhagyja az osztrák császárvárost, és megtegye a 22 francia mérföldnyi utat az Esterházy hercegek birtokáig. Ha kényelmesen akart utazni, 12 órányi utazás után érkezett Eszterházára. Esterházy I. Miklós herceg három lóváltó állomást tartott fenn a Bécsbe vezető úton, sőt, az út négy postaállomásán egy huszár küldöncöt is állomásoztatott – így akár hat óra alatt megérkezhettek hozzá a legfrissebb európai hírek. A herceg másképpen is legyőzte a távolságot: egykori süttöri vadászkastélyát az egykorú Európa kulturális és művészeti életének egyik fellegvárává emelte. Hogyan lett Diana otthonából Apolló és a Múzsák lakhelye is?

A herceget bátyja hirtelen halála emelte grófi rangból a hercegi székbe, s tette a hatalmas kiterjedésű Esterházy-birtokok urává. Még ugyanabban az évben megbízást adott a kastély átalakítási terveinek elkészítésére. A munkálatok hamar megindultak. A főépület bővítése, átalakítása mellett megújult a park is, amelyek a mulatóerdő kezdeténél elkészült két pompás vízesés megépítésével fejeződtek be.

A herceg évi jövedelme vetekedett az egykorú fejedelmi udvarokéval, ugyanúgy, mint Eszterháza kialakítása és mindennapi élete. Az épületek, a berendezések, a műkincsek, a könyvtár, a szórakozások színhelyei, a színházak, a kert és az erdő, mind egy-egy darabkája a herceg által formált képnek. E képen keresztül a politikus és államférfi Esterházy mint művelt nagyúr, bőkezű mecénás, műértő és művész jelenhetett meg a kortársak előtt. Akaratának megvalósulását jól tükrözi a kortársak által használt egykorú mellékneve: „Pompakedvelő”.

Elhaladva a hercegi testőrség lakhelye, a két gránátosház mellett, az utazó előtt feltárul az európai kovácsoltvas művészet egyik remeke, Eszterháza kapuja, s a két félköríves szárny ölelésében, a szökőkút vízfüggönye mögött, a vándor megpillantja az impozáns főépületet. A főépület előtt két karú, aranyozott lámpákat tartó puttókkal díszített lépcső emelkedik, s visz az első emeleti termekhez. A lépcső két karja között, a földszinti Sala Terrenaba lépve az utazó, mintha csak a természetben haladna tovább. A vadregényes sziklabarlangokat idéző, nyolc, négyszögletű oszlop tagolta terem nyitja meg az épített világot a természet, a természetet az épített környezet felé. A fehér-arany ragyogású díszterem mennyezetfreskóján Apollo hajtja végig szekerét az égbolton, a falmezőket pedig a görög mitológiából vett jeleneteket ábrázoló képek díszítették.

A díszterem ablakából az utazó elgyönyörködhetett a parkban. Végigfutatta szemét az nyiladékokon, tekintete megpihent az antik isteneknek szentelt templomokon, és a Múzsák lakhelyein, a Marionett színházon és azzal szemben az Operaház épületén. Az Operaházén, amely a fényes hercegi udvartartás egyik gyöngyszeme volt, s amellyel a herceg Európa-szerte büszkélkedhetett, akár a zeneértő, előkelő bécsi közönség előtt is, élén a Habsburg császári udvarral, s magával a császárnővel, Mária Teréziával. Eszterháza méltatói sokszor és sokan idézték a császárnő híressé vált szavait: „Ha jó operát akarok látni, Eszterházára kell utaznom!”

A jó opera záloga az épület, a társulat, s a kitűnő darabok mellett, mindenek előtt az Opera élén álló karmester, Joseph Haydn volt. A szárnyait bontogató fiatal muzsikus 29 évesen állt az Esterházy- hercegek szolgálatába és lassan a „világi” zene minden típusa Haydn ellenőrzése alá került. Az Operaház megépítése után a zenei élet súlypontja Kismartonból teljesen Eszterházára tevődött át. Ha a kastélyt végig járó látogató tehát jó operát akart látni, betérhetett az Operaházba, ahol hetente többször tartottak előadást, amelyet a herceg bőkezűségéből, bárki, szabadon, ingyen élvezhetett.

Az Eszterháza életében kiemelkedő szerepet betöltő operaépület 1768 őszén nyílt meg, méltó helyet biztosítva végre az addigra már kiformálódott hercegi színtársulat és operajátszás számára. A szívének oly kedves kamaradarabok, mindenek előtt kedvenc hangszerére a baritonra komponált művek mellett, a herceg rajongott az operáért, különösen az itáliai vígoperában lelte örömét. Az igazi csemegét Haydn operái jelentették. Az operaépületet is természetesen Haydn zenéjével, A patikus című operával avatták fel. Miklós herceg megbecsült udvari zeneszerzője az évek során európai rangra emelkedett. 1773 szeptemberében Mária Terézia császárnő látogatott el Eszterházára. A császári vendég tiszteletére természetesen új Haydn kompozíciónak kellett felcsendülnie: ez adott alkalmat a zeneszerzőnek arra, hogy színre vigye a Aki hűtlen pórul jár című olasz nyelvű operáját, a marionett színházban pedig a Philemon és Baucis című német nyelvű darabját.

Az Eszterházán járó főrangú vendégek elvitték Európába a hercegi vendéglátás és Haydn zenéjének hírét. 1779 decemberében egy fényes esküvői ünnepség előkészületei okozták az operaépület pusztulását, amely teljesen leégett. A herceg azonnal intézkedett az operaház újjáépítéséről és alig két év múlva már állt a második, tágasabb operaház a pompás barokk kert nyugati oldalán A belépőt lenyűgözték az épület színei, nemes arányai. A falakat márványhatású, lábazati részüknél aranyozott oszlopok tagolták. Az oszlopok között tükrök sokszorozták meg a teret, s verték vissza a falikarok gyertyáinak lobogó fényét. A mennyezet freskója antik mitológiából vett jelenetet ábrázolt.

A színpadteret festett, perspektivikus kulisszák tagolták, amelyeket a színpad végében festett háttérfüggöny zárt le, a színpadképtől függően perspektivikus hatásával sokszor tovább növelve a színpad mélységét.

Az emelő-, illetve süllyesztőszerkezetei révén a színház alkalmas volt a barokk korban oly kedvelt hatásoknak, egyes szereplők hirtelen megjelenésének, az égből való „alászállásának” megjelenítésére is. Istenek héroszok megjelenését, vagy éppen egy vihar ábrázolását az egykorú színpadtechnika fény-, és hanghatásokkal is kísérte. A színpadtér mai szemmel gyérnek számító világítását gyertyák, mécsesek adták, amelyek fényét tükrökkel, tükröző felületekkel sokszorozták meg, verték vissza. Gondoljunk csak bele, milyen erős fényhatást jelentett ez a barokk kor embere számára, aki a közvilágítás hiánya, illetve korának világítási technikái okán még tudta, mit jelent a teljes sötétség, amikor éjszakáját csak a csillagok s a hold fénye világította meg.

A herceg a korszak egyik legjelentősebb színházi központjából, Milánóból fogadott szolgálatába díszlet- és jelmeztervezőt, Pietro Travagliát. Az erős gazdasági háttérrel rendelkező, befolyásos, művészetszerető nagyúr, maga is művész. Mindaz, amit felajánl, elég ahhoz, hogy Travaglia, elhagyja az éppen színházművészet egyik központjává váló Milánót, és a perifériára, a vidéki Magyarország egyik kis településére költözzön.

Travaglia jelmez-, és díszletterveiből néhány ránk maradt. A díszletterveket, köztük az Orlando Paladino című Haydn-opera előadásához készült díszlettervet Travaglia vázlatkönyve őrzi.

Az egyik utolsó magyar barokk főúr és mecénás, Esterházy Miklós herceg tündérvilága teremtőjének halálával lassan a múlt ködébe veszett, a család kismartoni kastélyába költözött, s szinte csak vadászatokra használta Eszterházán álló pompás kastélyát. A kastélyt elhagyta Haydn, a zene-, és színtársulat, az opera színpadán kialudtak a fények, amelyekről így írt egy 18. századi utazó.

„Az Úr a Kastély, a Színház és az Erdő
Minden tetszik ezen a szép helyen és minden tanít is egyben.”