Nyugati kastélyszárny kiállításai

Esterházy-képtár

1. Az unoka képtára

A fertődi Esterházy-kastély építtetője, Esterházy „Fényes” Miklós unokája, II. Miklós herceg 1794-től egész Európára kiterjedő képvásárlásba kezdett. Leginkább 16-17-18. századi itáliai, németalföldi, spanyol és francia mesterek munkáit kereste. A jelentős műgyűjteménnyé váló Esterházy Képtárat Bécsben, mariahilfi palotájában állította ki.

Az 1820-as évektől egyre többen sürgették, hogy a család költöztesse át a gyűjteményt Pest-Budára. Ezt végül 1865-ben III. Pál Antal herceg engedélyezte. A Magyar Tudományos Akadémia épületét az ott elhelyezett Esterházy Képtárnak megfelelően alakították ki. A Magyar Állam 1871-ben 1 300 000 osztrák forintért 637 festményt, 3535 rajzot, 51 301 metszetet és 305 illusztrált könyvet vett meg III. Miklós hercegtől. Az így létrehozott Országos Képtárból alakították ki 1895-ben a Szépművészeti Múzeumot. Az Esterházy Képtárból származó festményekkel emlékezünk II. Miklós hercegre, akinek világhírű közgyűjteményünk alapjait köszönhetjük.

2. Remekművek másolatai

Balló Ede (1859-1936) festőművész nem saját kompozícióval, hanem híres reneszánsz és barokk mesterek képeinek másolataival vált híressé. A 19. század végén és a 20. század első negyedében festett kópiák a korabeli oktatásban fontos szerepet töltötték be, hiszen az Európa nagy múzeumaiban őrzött művekről még nem készültek széles körben terjesztett színes felvételek. Balló életében a másolatokat többször bemutatták, a művész pedig majdnem száz festményt adományozott a Magyar Államnak.

A kiállítás válogatásban helyet kaptak olyan magas kvalitású és művészi színvonalú, másolatok, melyek az európai festészet legismertebb remekeiről készültek a 19. század végén és a 20. század elején.  Goya, Velázquez, Tiziano, Rembrandt inspiráló alkotásainak méltó kópiái találkozhatnak egymással a falon, úgy hogy közben az eredeti műveik egymástól messzi és távoli városok híres képtáraiban találhatók csak meg.

A másolatok nagymestere, Balló Ede irigylésre méltóan gazdag, teljes életpályát futott be. A legjobb európai akadémiákon képezte magát Münchenben és Párizsban, majd idehaza, miközben ellenállhatatlan szenvedéllyel és lelkesedéssel kerítették hatalmába a nagy festő elődök munkái, melyek nyomába szegődve sem időt sem anyagi áldozatokat nem sajnálva azzal az eltökéltséggel kezdte másolni őket, hogy tanuljon tőlük, a kezük nyomán. Amiért Balló munkássága kimagasló jelentőségű, hogy indítékai között nem csupán a stúdiumok vagy a technikai stílusgyakorlatok elvégzése szerepelt, hanem maguk a kiszemelt művek varázsolták el és keltették fel a szenvedélyét, akár egy igazi gyűjtőét, aki nem nyugodhatott addig, míg birtokába nem jutott annak a műnek, ami a hatalmába kerítette. A saját piktúrájában az erőfeszítés és áldozat bőven megtérült azáltal, hogy keresett művésszé vált, megrendelésektől elhalmozva és neve fogalom volt a klasszikus festészeti irányzatokat méltányoló, elsősorban konzervatív beállítottságú műpártolók és kortársak között. Vagyonos emberré vált, mely tőkét úgy kamatoztatta, hogy újabb és újabb múzeumokba és gyűjteményekbe juthatott be, továbbá a fiatalabb festőnemzedékekre gondolva alapítványt hozott létre a támogatásukra. Az Országos Képzőművészeti Főiskola rendes tanáraként, festéstechnikát oktatott a hallgatóknak, mint gyakorló művész és a festészetről tapasztalati úton szerzett tudását írásművekben is népszerűsítette, megosztotta.

3. Remekmű az Esterházy-képtárból

Az Esterházy-kastély gyűjteményébe 2018-ban vásárlás útján került be Pietro della Vecchia (1602/1603-1678) velencei festő A búcsú című műve. A kiemelkedő színvonalú barokk alkotás 1650 és 1670 között készülhetett. A képet Tátrai Vilmos, a Szépművészeti Múzeum nyugalmazott fő muzeológusa azonosította. A vászon hátoldalára festett 788-as leltári szám alapján bizonyítható, hogy a festményt a 19. század első felében az Esterházy Képtárban őrizték.

Esterházy II. Miklós herceg képgyűjteményéből unokája, III. Miklós herceg 1871-ben 1 100 000 osztrák forintért 637 darabot eladott a Magyar Államnak. Csakhogy 270 képet már korábban értékesítettek a műtárgypiacon. 2018-ban így ezt az alkotást egy magánszemélytől sikerült megvásárolni. Vecchia apja, Gasparo is a velencei festőcéh tagja volt. Pietro tanulmányait Padovanino műhelyében kezdte. Olyan nagy reneszánsz mesterek is hatottak, mint Glorgione vagy Tiziano Vecello. A velenceiek kedvelték Vecchia vallásos témájú képeit és több monumentális munkával is megbízták a mestert.

Porcelánkabinett

„…a’ portzellán ház, mellyben 14. álló ládák, ’s asztalok gazdagon meg rakattattak, a’ külömbféle Chinai, Japponiai, német Országi drága portzellánokkal, egyéb sokféle ritka alkotmányokkal, apróbb festésekkel, ’s mindenféle ki gondolható Hertzegi asztali készűlethez megkivántató eszközökkel, és külömbféle figurákkal, vagy képezetekkel. A’ többek között egy mesterségesen készűlt feszűlet vagyon itten, fejér portzellánbol alkotva; ezenkivűl két mejjig lerajzoltt képek, mellyek F[elséges]. Mária Terézia, és IIdik József Tsászárt példazollyák, van egy nagy kalitka is portzelanbúl, külömbféle jeles virágokkal körűl vétettetve…”

1796-ban Vályi András Magyar Országnak leírása című művében így mutatta be az eszterházai kastély porcelánkamráját. Szövege nagyrészt egy 1784-ben Pozsonyban kiadott német nyelvű kalauzra támaszkodott. Ez a kiadvány azt az állapotot rögzítette, ahogyan a porcelánkamra a nagy építtető, Esterházy I. Miklós herceg idejében, az 1770–1780-as években kinézett.

Kína évszázadokig őrizte a porcelánkészítés titkát, amire Európában csak a 18. század elején jöttek rá. A kínai porcelángyártással az európaiak az 1770-es évekre már képesek voltak versenyezni, de porcelántárgyak vásárlását még a 18. században is csak a gazdagok engedhették meg maguknak. A főúri kastélyokban zsúfolásig megtöltött porcelánkamrákat alakítottak ki csak azért, hogy a tulajdonosok gazdagságát hirdessék. A korszak leggazdagabb magyar főura, Esterházy I. Miklós herceg ezt a divatot követve építtette fel Eszterházán a porcelánkamrát. Főleg kínai, japán, bécsi és meisseni porcelánokkal rendezte be a helyiséget.

A herceg 1790-ben bekövetkezett halála után utódai a műtárgyak jelentős részét hamarosan elszállíttatták. A nyolcszögletű porcelánkamrát feltehetőleg a 19. század végén bontatták le. A helyiség falait 2016–2017-ben a régi alapokon építették újjá. Jelenlegi berendezését is ekkor tervezték. Olyan távol-keleti és európai, többek között bécsi, meisseni és herendi porcelánok, valamint 16–17. századi fajanszok láthatók benne, amelyeket a kastélymúzeum a 20. század második felében, valamint 2015–2016-ban vásárolt meg.