Esterházy-kastély
Magyar Deutsch Slovenský
Kezdőlap Kastély Programok Szolgáltatások Hírek Galéria

Zene- és művészettörténeti érdekességek - 2. rész

Az élet fonákjai

Joseph Haydn köztudottan jó, olykor vaskos humorát, maliciózus világlátását londoni naplói és a fennmaradt anekdoták őrzik. Örömét lelte minden humoros helyzetben, élesen észrevette a helyzetek fonákságait. Alapkarakteréről –  megjegyzései mellett – a műveiben felfedezhető örök „viccelődés”, a zenei témákkal való folytonos „játék” is tanúskodik.

1792-ben, első londoni naplójában az alábbi történetet jegyezte föl egy inkompetens karmesterről: „Egy nagy hangversenyen a karmester már készen állt az első szám megkezdéséhez;az üstdobos hangosan odaszólt neki, hogy egy pillanatig várjon, mivel két dobját még nem hangolta be. A dirigens nem akart és nem tudott tovább várni. Visszaszólt hát: akkor transzponáljon.”

Angol nyelvtudás nélkül érkezett Londonba, de hamarosan rádöbben, hogy semmiképpen nem nélkülözheti a nyelv ismeretét: „minden hajnalban, amikor angol grammatikámmal az erdőben sétálok” – írja Haydn 1791 őszén. Naplói akár  nyelvi humor megértéséről is tanúskodnak: „Kiruccanás Jerseybe, avagy a divatos válás. – Trip to Jersey, or divolce àla mode. NB. Jersey a walesi herceg új szeretőjének a neve.”

Találunk egy „bibliai tárgyú” versikét is. Haydn londoni barátairól (a hegedűs és impresszárió Johann Peter Salomonról és Davidde énekesről) faragott német nyelvű tréfát, amelynek vagy szerzője, vagy fordítója volt:

Salamon és Dávid nagy bűnösök voltak,
Szép nejük volt, sok-sok gyereket csináltak.
Mikor aztán koruk ennek határt –
Dalt csinált az egyik, a másik meg zsoltárt”

A Haydn-kultusz hamar felütötte a fejét, amelynek megnyilvánulásait döbbenettel vegyes malíciával rögzíti:„[1791] december 14-én első ízben ebédeltem Mr. Show-nál. A kapuban fogadott, majd a feleségéhez vezetett, akit két lánya s egyéb ladyk vettek körül. Végigudvarolva a kört, észrevettem, hogy mind a háziasszony, mind a leányai és a többi asszonyép 3 ujjnyi széles gyöngyszín szalagot viselnek a homlokukon, arannyal hímzett Haydn felirattal. Ugyanez a név állott Mr. Show ruháján is, a gallér két végén, a legfinomabb acélgyöngyből kivarrva.”

A kultusz már valósággal groteszk formája 1804-ben William Gardiner angol harisnyagyáros ajándékában nyilvánult meg: udvarias levél kíséretében hat pár gyapotharisnyával kedveskedik az idős mesternek, amelyek mindegyikébe más-más Haydn-téma dallamát szőtték, az „Üstdob” szimfónia Andantéjától egészen a császárhimnusz, a „Gott erhalte” dallamáig.

1805 januárjában rejtélyes forrásból az a hír terjedt el Londonban és Párizsban, hogy Haydn meghalt! Februárban egy nagyszabású gyászünnepségen Párizsban Mozart Requiemjének hangjaival kívánták búcsúztatni az éltes mestert. Haydn jó humorral fogadja a hírt, és utólag kedélyesen megjegyzi: „Ej, ezek a jó párizsi urak! Nagy hálával tartozom az előlegezett tisztességért. Ha tudok róla, magam utaztam volna oda, hogy személyesen dirigáljam a gyászmisémet!”

Forrás:

Bartha Dénes–Révész Dorrit: Joseph Haydn élete dokumentumokban. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008


 

A demokrácia útvesztői Haydn szemével

Haydn két, tizennyolc és tizenkilenc hónapos londoni tartózkodása idején (1791–1792, majd 1794–1795) naplót vezetett. E négy kötetbe – meglehetősen ötletszerűen és rendszertelenül – feljegyezte a neki ismeretlen, „új” világ minden meglepő, vagy világnézete számára érdekes információját. Következzen hát pár szemelvény a demokrácia útvesztőjéből:

„Anglia államadósságát több, mint kétszázmillióra becsülik. Legutóbb kiszámították, hogy ha ezt az összeget ezüstben, egyetlen kocsikaravánnal kellene elszállítani, úgy a közvetlenül egymáshoz csatolt kocsik Londontól Yorkig húzódnának, mintegy 200 mérföld hosszan, tekintettel arra, hogy egy kocsiba 6000 fontnál több nem fér.”

„Amikor Mr. Fox parlamenti megválasztásához szavazatokat gyűjtött, egy polgár, szavazat helyett, kötelet ajánlott neki. Fox azt válaszolta, hogy ez bizonnyal családi ereklye náluk. Nem akarja megfosztani tőle.”

„A gyilkosság és a kézirat-hamisítás megbocsáthatatlan. Az elmúlt évben az utóbbi miatt felakasztottak egy papot, annak ellenére, hogy maga a király mindent elkövetett érdekében.”

„Amikor egyszer egy londoni érsek azt követelte a parlamenttől, hogy egy, a herrnhutiak felekezetéhez tartozó nyilvános prédikátort hallgattasson el, az elnökhelyettes így válaszolt: mi sem könnyebb; püspököt csinálok belőle, és élete végéig hallgatni fog.”

„Hastings pörében az elmúlt héten, 1792. május 25-én, a kilencvenkettedik tárgyalás volt a Westminster Hallban. Hastings egymagának három ügyvédet fogadott … az összejövetel napján mindhárom 10 guinea-t kapott. A pör négy éve kezdődött: Hastings vagyonát egymillió font sterlingre becsülik.”

„Ha valaki 2 fontot lop, felakasztják. De ha rábízok valakire 2000 fontot és az elszelel vele a pokolba, felmentik.”

„[1795.?] július 15-én láttam a bankot [Bank of England]. Van ott először egy kormányzó, azután egy Deputy, vagyis helyettes kormányzó, huszonnégy igazgató és hasonló tisztviselők további tömege. Mr. Dea körülvezetett, és megmutatta az összes kincseket. Óriási vagyon aranyrudakban, legtöbbje egyenként 700 font sterling körüli érték. Bankjegyekben több mint másfél million, némelyik 1000 fontos, meg töméntelen vagyon spanyol tallérban. Az arany nagyját a föld alatti raktárakban tartják. A főpénztár megtekintéséhez három igazgató úr jelenléte szükséges, mindháromnak különleges kulcsa van. … Az összes tételek feljegyzése évente 2000 ívnyi nagy könyvet igényel, ennek következtében hatalmas könyvtár is van, ami azonban ettől eltekintve teljesen érdektelen.”

Forrás: Bartha Dénes–Révész Dorrit: Joseph Haydn élete dokumentumokban. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008


 

Bizsergető tökéletesség

A kertben bal kézre található a látványos marionettszínház, amely hosszúkás és rendkívül finom ízléssel díszített, és sok ezer aranyba került. A bábok matematikailag arányosak a színpaddal, amelyen 36-féle képen lehet hirtelen színt váltani. Von Pauersbach úr, az alsó-ausztriai alsó-ausztriai tartományi titkár [tartományi hivatalnok] ennek a műnek a tervezője. Húsz évig tervezte és kivitelezte, míg el nem érte a bizsergető tökéletességet. Pompásabb és precízebb, mint a híres Nikola párizsi bábszínháza.”

Az új műfajhoz készült teremdísz szintén a legritkább és legkitünőbb ízléssel készült. Az egész terembelső jobbra, balra kagylókkal, kis kavicsbarlangokkal volt borítva, melyek egy részében egy-egy kitűnően kidolgozott falra festett tájkép bújt meg, míg a többi kis szökőkutakat rejtett, melyek nagyon kellemes duruzsoló hangot adtak. A kavicsok csillogó porral voltak meghintve, melyek csodásan ragyogtak az őket megvilágító csillár fényétől.”

„A nézőknek helye egy kellemetes üreg-alkotmányt mutat, melyben a vízugrások azonnal elkezdődtek, mihelyt az Uraságok jelen valának.”

Az Európában szinte páratlan, semmihez sem hasonlítható épület méltán keltette fel a korabeli látogatók, utazók, földrajztudósok figyelmét és elismerését. Ilyen és ezekhez hasonlatos lelkendező leírásokat olvashatunk a három idézett kortárs forrásban. Eszterházáról az 1773-ban Bécsben megjelent, francia nyelvű Rélation des fetes données mellett Korabinszky János Mátyás1778-as Almanach von Ungarn című német nyelvű lexikonja tájékoztat részletesen. Ez utóbbira támaszkodik az 1798-banmegjelentelső, történeti jelentőségűmagyarnyelvű betűrendes helységnévtár Vályi Andrástól, a Magyar Országnak leírása is.

A „Pompakedvelő” Esterházy Miklós herceg egyik 1773. évi leveléből tudjuk, hogy a kishöflányi (ma Kleinhöfflein, Ausztria) hegyekről kagylót gyűjtetett, amelyeket a kis színház grottájához jóknak talált, s ha még több kellene, újabbak gyűjtését is tervezte. A vakolatba, a stukkókat fedő zöld festékbe csillámló anyagot kevertek, aminek köszönhetően a gazdagon tagolt nézőtér a csillárok fényében nem mindennapi látványt nyújthatott. Az oldalfalakat fülkék tagolták, amelyekben szökőkutak működtek. Ezek működését valamilyen módon a közönség belépése indította meg.A fülkék között lévő falfelületeket pedig freskók díszítették.Eredeti hatást kelthetett, mintájául az európai kertépítészetben kedvelt grották – műbarlangok – szolgálhattak, amelyek a 16. századtól kezdve terjedtek el és a 17–18. században nagy népszerűségnek örvendtek. Ezekre szép példa a firenzei Palazzo Pitti grottája, az ún. Grotta del Buontalenti, vagy a müncheni Nymphenburg-kastély parkjában lévő 18. századi „remeteház”, az ún. Magdalenenklause grottaszerűen kialakított belseje.

A herceg által 1784-ben reprezentációs céllal kiadatott német nyelvű Beschreibung, a kastély leírása az előzőket kiegészítve így tájékoztat: „A színpad meglehetősen tágas, a díszletek felettébb csinosak, és a bábok is jól vannak elkészítve és díszesen vannak felöltöztetve.” A létesítmény kiképzése a barokk illúziókeltő törekvéseivel összhangban a gyorsan pergő színváltozásokkal és a marionettfigurákkal igen rafináltan ringatta mesevilágba a nézőket.

Ez volt Magyarországon az első állandó, nagyszabású építészeti koncepcióval megvalósuló főúri magánszínház, amely bábszínpadával Európában is szinte páratlannak számított. A Marionettszínházban a későbbi jegyzékek tanúsága szerint 1803-ban már vadászfegyvereket, majd 1824-ben marháknak való takarmányt tároltak, egy 1832-es adat szerint pedig faraktárként szolgált. Az 1824-as Tudományos Gyűjteményben már mint szomorúsággal teli épületet említik.



 

„Van ezen Várnak Nagy Bibliotekája Abban sok Országok hitelyes-Mappája”

„Van ezen Várnak Nagy Bibliotekája
Abban sok Országokhitelyes-Mappája”

Ekként verselte meg 1781-ben Sarródi Dallos Márton költő az 1773-as császárnéi vendégség alkalmával látottakat. Az Eszterházát kiépíttető „Pompakedvelő” Esterházy Miklós herceg bátyja, Pál Antal herceg még leideni egyetemi éveiben vetette meg a hercegi könyvtár alapját: nagy költséggel gazdag könyvanyagot juttatott a családi központba, Kismartonba (ma Eisenstadt, Ausztria), amelyet később folyamatosan gyarapított. Könyvtárának 1738-as katalógusa alapján – amely már egy nagy fóliót tett ki – a történeti, politikai, földrajzi és orvostudományi művek mellett főként a francia szépirodalmat gyűjtötte rendszeresen.

Gottfried Edel von Rotenstein, eredeti nevén egy Stegmüller nevű pozsonyi patikus 1783-ban Berlinben és Lipcsében megjelent utileírásában nem csupán Eszterháza épületeit és tárgyait ismertetti, hanem így emlékszik vissza Miklós hercegre: „Tekintetét szellem hatja át ... ha hadi tudományától eltekintünk, akkor pontosan ő az, akit irodalmárnak nevezünk; gáláns könyveket olvas német, angol, olasz és francia nyelven. Kézikönyvtárának összetétele és évenkénti gyarapodása sejteni engedi: egy szellemmel áthatott fiatal úrnak, ha nem is a tüzességével, de a képzeletével feltétlenül rendelkezik.“

A kastély nyugati patkószárnyának földszinti 9-11. számú helységeiben lévő könyvtárról a következőket találjuk a herceg által 1784-ben kiadott kastélyleírásában, a Beschreibungban: „A könyvek száma nem több, mint 7500, ezek azonban válogatottak és nap mint nap gyarapodnak. A könyvtárban őriznek kéziratokat is, különösen olyanokat, amelyek a magyar történelemről szólnak, továbbá számos kiváló régi és új rézmetszetet a legjobb mesterektől, nagy számú térképet, valamint mindenféle rajzokat…” Lehet, hogy Miklós herceg e metszetekből – akár különféle kastélyokat bemutató, gazdagon illusztrált díszkötetekből – meríthetett ihletet építkezéseihez?

A földszinti hercegi lakosztályhoz tartozott, de a nyugati szárnyban feküdt – a már említett  Beschreibung metszetén 23-24-es számokkal jelzett szobákban – kilenc könyvszekrényben elhelyezve a herceg személyes kézikönyvtára is, amelyben „többnyire a legkiválóbb német, angol és francia írók művei találhatók, amelyek kellemes és hasznos olvasmányok.” Hogy ez valóban így volt-e,azt a nyugati szárnyban nemrég végzett kutatások során feltárt díszítőfestés-részletek erősítették meg.

Dokumentumok alapján tudjuk, hogy Miklós herceg bátyja halála, a majorátus és a hercegi cím elnyerésének pillanatától kezdve megbízottak útján különböző városokban folyamatosan vásároltatta, majd köttette a könyveket, kifejezetten a „süttöri [azaz eszterházai] könyvtár” számára, például egy „millitärisches Buch"-ot, azaz katonai szakkönyvet, Bécsből pedig egy nyolckötetes „gazdasági-fizikai” lexikont, majd Párizsból egy francia helyesírási szótárt rendelt. Valószínűleg a fennmaradt 1763-as zürichi Allgemeines Künstler Lexicon beszerzése mellett Shakespeare-től az 1784-es Voltaire összesig számos kötet vásárlása is az ő nevéhez köthető. Bár az említett „gáláns könyveket" cím szerint nem ismerjük, elmondható, hogy a herceg könyvtára alapján – bár nem tartozott hobbijai, vagy „mániái“ közé – egy széleskörű, modern érdeklődéssel rendelkező főúr arcképe rajzolódik ki.

Források:

Meller Simon: Az Esterházy képtár története. Hornyánszky, Budapest, 1915. XXV, l.

Malina János:  Az életművészet és a művészet. Esterházy Miklós tricentenáriumára (1. és 2. rész). Muzsika, 58. évf. (2015) 2–3. sz.

Fotó: Részlet a Beschreibungból


 

Látogatói információk

NYITVATARTÁS:
hétfő: zárva
kedd-vasárnap 10.00-17.00
pénztár nyitvatartás: 9.45-16.30

 

KARRIER

Projektek 

Parkoló - térkép